PINCE

Balatonudvari és Dörgicse határán, a Leshegy elnevezésű szőlőhegyen áll a jellegzetes homloklatdísszel ékesített műemlék pince és présház, mely nevét a szőlőfürtös díszítésű motívumról kapta. A felújítás után kívül és belül régies állapotában maradt fenn.

Megtalálható a műemlékem oldalán is.

"A Leshegyen található szőlőhegyen, szőlővel beültetett területen helyezkedik el a délkelet-északnyugati tájolású présház. A téglány alaprajzú épület háromosztatú, első traktusa kétmenetes, a boltozott szoba mellett kis kamra helyezkedik el. A szobában beépített takaréktűzhely található. Második helyisége a mestergerendás préstér, benne oszlopos kályha és prés. A harmadik helyiség a kőboltozatos pince. Az oromzati mezőben lévő datálás tanúsága szerint a jellegzetes leshegyi présház 1821-ben épült."

RÓLAM

Németh Miklós vagyok. 1978-ban születtem, Örvényesen nőttem fel. Életem nagy részét a szőlőmunka határozza meg, szabadidőmet a festésnek szentelem. Szeretem a különböző arcú tájakat, a szőlőhegyek hangulatát, melyek gazdag témaként kínálkoztak a vászonra. Meghatározó számomra a környezettel való együttélés, hogy nap, mint nap részese lehetek a természet mindig festői látványú változásainak. Ezeket az élményeket igyekszem megörökíteni mások számára is. Fontosnak tartom az értékes, koros, szinte személyiséggel bíró pincék, présházak megmutatását. Sajnos mostanra ezeknek a pincéknek a jelentős része elpusztult, vagy pedig eredeti arculatuk megőrzésével újították fel azokat. A Fürtös pince a családomhoz kötődik, sok éven keresztül Albert Károly nagyapám gazdálkodott a birtokon. Unokájaként az ő örökségét igyekszem fenntartani, bemutatni mű- és borkedvelőknek.

SZOLGÁLTATÁS

Műemlék pince bemutatás
Múzeumlátogatás
Borkóstolás, vásárlás

A műemlék pince megtekinthető előre (telefonon, e-mailben) egyeztetett időpontban, hétvégéken. A körbevezetés során lehetőség van borkóstolásra (olaszrizling, kékfrankos), illetve a túra végén bor vásárlására is.
Az ár létszám, borfogyasztás függvényében, megegyezés szerint alakul.

KAPCSOLAT

  Németh Miklós
06 70 296 4450
info@furtospince.hu
Balatonudvari, Les-Hegy
Helyrajzi szám: 1208/1
Tájolás: N46"54,388' E17"46,762'
A présház megközelíthető gyalog illetve autóval, Balatonudvari, Dörgicse, és Vászoly felől.